A barokk és az újjáépített városok

A szicíliai barokk a homlokzatokon, a tereken, a belső terekben és abban a módban jelenik meg, ahogyan egy utca előkészíti egy épület látványát. A tizenhetedik és tizennyolcadik század között a sziget hatalmas építészeti műhellyé vált, különösen az 1693-as földrengést követő átalakulások után. Szicília keleti részén, amelyet különösen súlyosan érintett a katasztrófa, az újjáépítés lehetővé tette egész városi terek újragondolását. Ez alapvető fontosságú ahhoz, hogy megértsük, miért nem merül ki a barokk egy gazdagon díszített templomban. Sok helyen az élmény ereje több épület viszonyából és az őket összekötő közös térből születik.

Az 1693-as földrengés és Modica

A délkeleti vidéken az 1693-as földrengés nagyszabású újjáépítést tett szükségessé, ám a szicíliai barokk nem korlátozódik a sújtott városokra. Modicában a Szent György-templom látványos kompozíciót szervez a városi útvonal mentén; Notóban a Villadorata-palota mutatja, hogyan hatotta át ugyanez az ízlés az arisztokrata lakóhelyeket; Siracusában a dóm barokk homlokzata egy sokkal régebbi történetű épületet burkol be. További példák találhatók Caltanissettában, Leonfortéban és Marsalában. E helyek elkülönítése megakadályozza, hogy minden barokk alkotást ugyanannak a földrengésnek tulajdonítsunk. Némelyikük az újjáépítésből született, mások egyházi vagy nemesi megbízók kezdeményezésére olyan területeken, amelyeket 1693-ban nem pusztított el a földrengés. A nyelv egy templomot, egy palotát vagy egy közösségi teret egyaránt szolgálhatott, a városra gyakorolt hatás pedig eltérő volt.

A modicai Szent György-templom lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk az elhelyezkedés és az útvonal szerepéről. Egy nagy homlokzat akkor nyeri el szcenikai értékét, amikor az érkező és a környező térben mozgó ember útvonala mentén tárul fel. Notóban a Villadorata-palota arra ösztönöz, hogy megfigyeljük, miként vesz részt a világi építészet a templomokkal azonos vizuális kultúrában. Siracusában a dóm homlokzata emlékeztet arra, hogy számos műemlék története hosszabb, mint barokk köntöse. E helyek olvasása ezért kétféle pillantást igényel egyszerre: az egyik a ma látható kompozícióra irányul, a másik azokra a szerkezetekre vagy funkciókra, amelyek megelőzhették azt. Ez megóv attól, hogy évszázadok történetét egyetlen stíluskorszakra laposítsuk.

Vaccarini és a többi építész

Az építészek közül kiemelkedik Giovanni Battista Vaccarini, aki Catania számos műemlékének újjáépítéséhez kapcsolódik, valamint a Cutelli Kollégiumhoz és a Szent Ágota-templomhoz. A cataniai dóm is ehhez az útvonalhoz tartozik. Egy építész munkáinak követése egy városon belül segít megérteni, hogyan ölthet egy nyelv a program függvényében különböző formákat. Egy oktatási célú épület, egy templom és egy dóm a városi élet különböző részeivel kerül párbeszédbe. Az alkotó nyomot hagy, ám az eredmény a helytől és azoktól az igényektől is függ, amelyekre az épületnek válaszolnia kellett. Ezért egy cataniai útvonal relációk sorozataként olvasható, nem homlokzatok katalógusaként.

Ebben a korszakban működött Giacomo Amato Palermóban, Giovanni Vermexio és Andrea Palma a siracusai térségben, Guarino Guarini és Filippo Juvarra pedig Messinához kapcsolódva. Ez a nevek csillagképe a barokk korszak sokszínűségét mutatja. Munkáik nem szűkíthetők le egy közös díszítőelemre: számít az egész kompozíciója, a mozgás irányításának módja és az a képesség, hogy egy városi pont hangsúlyt kapjon. Juvarra később a saját nyelvét a savoyai udvarba vitte. Pályája emlékeztet arra, hogy a művészek nem voltak a szigethez kötve; munkáik és gondolataik szélesebb körű áramlásban vettek részt.

Serpotta stukkói

A belső terek is figyelmet érdemelnek. Giacomo Serpotta és családja jelentős helyet foglal el a stukkódíszítésben. A megfigyelendő helyek közé tartoznak a palermói Rosario oratóriumok a Santa Zitában és a San Lorenzóban, valamint más egyházi beavatkozások. A stukkó megváltoztatja a fal érzékelésének módját: alakokat és domborműveket hoz létre, amelyek párbeszédbe kerülnek a fénnyel és a belépő útvonalával. Díszítményként szemlélni annyit jelent, mint elveszíteni egy elbeszélés és egy környezet felépítését. Az oratóriumokban a látogató keresheti az egyes jelenetek, keretek és az építészet viszonyát, hagyva, hogy a szem a részlettől az egész felé haladjon.

Bagheria villái

A szicíliai barokk a villák építészetét is magában foglalja. Bagheriában a Villa Butera, a Villa Valguarnera és a Villa Palagonia a palermói nemesség megbízásaiból született példák. Itt a diskurzus a tömör várostól azok felé a rezidenciák felé mozdul el, amelyeket a rang és az ízlés más kontextusban való reprezentálására terveztek. Egy notói templommal vagy egy palermói oratóriummal való összehasonlítás felszínre hozza a barokk nyelv rugalmasságát. Nem létezik egyetlen lépték: a teatralitás vonatkozhat egy térre, egy szobára, egy kertre vagy egy rezidencia körvonalára. Ebben az esetben is figyelembe kell venni, hogy az épületek az idők folyamán változtak, és egy fénykép csupán történetük egyik szakaszát mutatja.

A keleti városok újjáépítése, a Serpotta által díszített palermói oratóriumok és a bagherai villák különböző kontextusokhoz tartoznak, mégis ugyanazt a figyelmet mutatják az összhatás iránt. Modicában a homlokzathoz való közeledés számít; az oratóriumokban a stukkóban megjelenő elbeszélés a falakon bontakozik ki és kíséri a belépőt; a villákban a terv a rezidencia és a kert viszonyát is magában foglalja. A szicíliai barokk ezekből a térbeli döntésekből bontakozik ki, a részletek gazdagságán túl. Az 1693-as földrengés sok város számára fordulópont volt, nem pedig minden egyes alkotás egyetlen oka. Ha minden műemlék esetében megvizsgáljuk, ki rendelte meg, milyen használatra szánták és hogyan illeszkedett a városi szövetbe, pontosabb történetet kapunk, mint egy egyszerű stíluscímke.

Fotó: Ainars Brūvelis · CC BY-SA 3.0 · Wikimedia Commons