A neoklasszicizmustól a szecesszióig

A tizennyolcadik század vége és a huszadik század eleje között a szicíliai építészet arculata megváltozott az utcákon, a színházakban és a lakóhelyeken. A neoklasszicizmus ismét a görög és római művészetből merített arányokra és formákra irányította a figyelmet, miközben a barokk és a rokokó továbbra is jelen volt a városi tájképben. Az új épületeknél a homlokzat mértéktartóbb rendet kereshetett, a részek szabályos ritmus szerint rendeződtek. Ez nem volt általános és azonnali váltás. Ugyanabban a városnegyedben különböző évszázadokban született alkotások éltek együtt, és egyetlen épület is megőrizhetett több korszakból származó beavatkozásokat. Ez a rétegződés segít nyomon követni a neoklasszicizmusból a szecesszióba való átmenetet anélkül, hogy éles határvonalakat képzelnénk el a kettő között.

Marvuglia és a Botanikus kert

Marvuglia építész fontos szerepet játszott az új nyelv szicíliai térhódításában. Munkái között vannak Palermóhoz kötődő beavatkozások, amelyek az Olivellához, a San Martino delle Scale-hez, a botanikus kerthez és a Villa Belmonte all’Acquasanta-hoz kapcsolódnak. A botanikus kert tervezésében a francia Dufourny is részt vett. A programoknak ez a sokfélesége segít megérteni a neoklasszicizmust a „visszatérés az antikhoz” formulán túl. A vallási életet szolgáló építészet, a növények tanulmányozásához kapcsolódó tér és egy villa nem ugyanazokat az igényeket támasztja. A rend és az arány keresésének minden alkalommal alkalmazkodnia kell a funkcióhoz, az elhelyezkedéshez és a helyet használó közönséghez.

A botanikus kert különösen jelentős példa. Itt az építészet kapcsolatba kerül a tudományos ismerettel és egy művelt tájkép elrendezésével. Nem csupán egy homlokzatot szemlélünk: azt figyeljük meg, hogyan tud egy bejárat, egy épület és egy útvonal irányítani mindenkit, aki a növények tanulmányozására és megőrzésére szánt területen halad át. A példa megakadályozza, hogy a neoklasszicizmust az ünnepi emlékművekre korlátozódó ízlésként kezeljük. Ez egy olyan nyelv, amely képes formát adni a városi élet intézményeinek és tereinek is. A helyszínek lehetővé teszik, hogy ezeket az összefüggéseket a város szövetében figyeljük meg.

A messinai Palazzata

Messinában Giacomo Minutoli építész a kikötőre néző város új tervén dolgozott: a Palazzata, amelyet az 1908-as földrengés pusztított el, egy felismerhető városi rend kereséséhez tartozott. Elvesztése emlékeztet arra, hogy a szicíliai tizenkilencedik századi építészet jelentős része dokumentumok és történelmi képek segítségével is rekonstruálható. Catania összehasonlítást kínál a tizennyolcadik századi, késő barokk ízlésű alkotásokkal: a Collegiata, a Porta Garibaldi és a San Placido Stefano Ittar korszakához és az 1693-as földrengés után újjáépített városhoz kapcsolódnak. Ha ezeket a neoklasszicista épületek mellett szemléljük, nyilvánvalóvá válik, hogy a nyelvek nem mindenhol ugyanabban az időben váltották fel egymást. A közeli helyeken továbbra is dolgozhattak eltérő ízlésű építészek és megbízók, mindegyikük a saját városának tereit formálva.

19. századi színházak és szobrok

A nagy palermói színházak teszik kézzelfoghatóvá a tizenkilencedik századi középítészet felé való átmenetet. Giuseppe Damiani Almeyda tervezte a Politeama Garibaldi-t klasszicizáló és pompeji utalásokkal; Giovan Battista Filippo Basile nyerte a Teatro Massimo tervpályázatát, amelyet később fia, Ernesto fejezett be. A két épület különböző programokra válaszol, és másképp használja az antikvitásra való hivatkozást. Nem csupán előadások látogatására szolgáló termek: a monumentális bejárat, a homlokzat és a terekhez való viszony hozzájárul a város képéhez. Ha ugyanazon az útvonalon szemléljük őket, láthatjuk, hogyan választotta Palermo, hogyan reprezentálja magát a városi terjeszkedés évszázadában, a színházakra polgári és szimbolikus funkciót is bízva.

A tizenkilencedik századi szicíliai szobrászat olyan alakokat foglal magában, mint Valerio Villareale, Benedetto Civiletti és Antonio Ugo, akik nem azonos időpontokban és nyelveken alkottak. Szobrok, emlékművek és díszítő alkotások egészítették ki a tereket és középületeket, látható formát adva a városi emlékezetnek. A zenei élet ugyanezeket a városi tereket foglalta el: Vincenzo Bellini, aki Cataniában született, az olasz melodráma egyik legfontosabb neve lett. A színházakhoz való kapcsolat nem csupán eszmei. Ezek az épületek helyet adtak a zenehallgatásnak, és monumentális homlokzataikkal hirdették az előadás helyét a város életében. Az építészet, a szobrászat és a zene így ugyanahhoz a nyilvános kultúrához tartoztak, bár különböző technikákat és időket követtek.

Ernesto Basile és a szecesszió

Ernesto Basile, a Teatro Massimo tervezőjének fia, központi szerepet játszott a palermói szecesszió korszakában. A Villa Igea lehetővé teszi a nyelv változásának megfigyelését: a terv nem csupán a homlokzat klasszikus rendjére támaszkodik, hanem a tömegek, a díszítés és a terek közötti viszonyt is gondozza. A két Basile közötti családi folytonosság nem jelent stílusbeli folytonosságot. Ez a megbízók és az ízlés változására válaszol a tizenkilencedik század vége és a huszadik század eleje között, amikor a város a lakóhelyekhez és a vendéglátás helyeihez is illő formákat keresett. A Teatro Massimo és a Villa Igea összehasonlítása láthatóvá teszi ezt az átmenetet anélkül, hogy éles cezúrát képzelnénk el a korszakok között: egyes művészek és építkezések mindkét korszakon átíveltek.

A neoklasszicizmus és a szecesszió közötti útvonal a palermói alkotásokból indulhat, majd Messinára és Cataniára nyílik. Minden állomásnál ugyanaz a kérdés érvényes: mi volt az épület feladata, és a város mely képéhez járult hozzá? Egy városkapu, egy színház, egy villa és egy botanikus kerthez kapcsolódó épület különböző közönségekhez szól. Egymás mellé állításuk megmutatja a tizenkilencedik és huszadik század közötti átalakulások nagyságát, és segít elkerülni a csupán dátumokból és nevekből álló elbeszélést. A város lesz az a hely, ahol a nyelvek találkoznak: a barokk látható marad, a neoklasszicizmus új mértékeket vezet be, a szecesszió pedig más kifejezési lehetőségeket nyit meg.

Fotó: Dedda71 · CC BY-SA 3.0 · Wikimedia Commons