A Nebrodi Park

Aki átszeli a Nebrodit, egy olyan Szicíliával találkozik, amely meglepheti azt, aki a szigetet csupán napsütötte partok végtelen soraként képzeli el. A hegyvonulatok a Tirrén-tenger hátterében emelkednek, kiterjedt erdőket, tisztásokat és vízfolyásokat fogadnak magukba, s a magassággal változik az arcuk. A park Messina, Catania és Enna megyék számos községének területeit öleli fel. Ez a kiterjedtség kulcs a park megértéséhez: nem egyetlen elérendő panorámáról van szó, hanem lejtők, élőhelyek és falvak mozaikjáról, amelyek lassú időt érdemelnek. A Nebrodiban tett utazás kezdődhet a mediterrán övből a hegyi erdőkbe való átmenet megfigyelésével, olyan átalakulással, amely kézzelfoghatóvá teszi az éghajlat, a magasság és a növényi élet kapcsolatát.

A mediterrán macchia

Az alacsonyabb magasságokban az örökzöld macchia uralkodik. A mirtusz, a lenti tömjénfa, a szamóca és a rekettye kíséri azokat a területeket, ahol a nap és a tenger hatása erősebb marad. Magyar tölggyel és paratölggyel is találkozni, olyan fákkal, amelyek formájukkal képesek meghatározni a tájat. A macchia bőrszerű levelei, a gyantás illatok és a növények aszálytűrése egy száraz nyarak köré épült egyensúlyról mesélnek. Elég azonban feljebb haladni, hogy a kép megváltozzon. Ahol a levegő hűvösebbé válik, megjelennek a lombhullató tölgyesek: a kocsányos tölgy, a kocsánytalan tölgy és a csertölgy. A lombkoronák másképp szűrik a fényt, mint az örökzöldeké, a levelek hullása pedig olyan ritmust ad a évszakoknak, amely még annak is nyilvánvaló, aki csak egy napra látogat a parkba.

Bükkösök és víz

Magasabban a bükkösök a Nebrodi egyik legjellegzetesebb vonását alkotják. A hegygerinc nagy részén végighúzódnak. Ezekben az erdőkben az árnyék, a nedvesség és az avarral gazdag talaj más feltételeket teremt, mint a lenti lejtőkön. A fák alatt magyal, szúrós csodabogyó és galagonya kap helyet; tiszafa és farkasboroszlán is előfordul. Az aljnövényzet megfigyelése anélkül, hogy növényeket gyűjtenénk, segít megérteni, hogy egy erdő nem csupán a nagy fáiból áll. Cserjék, füvek, gombák, rovarok és a talaj együtt dolgoznak; az ösvények ennek a szövevénynek egy részét mutatják, míg sok folyamat láthatatlan marad a látogató elhaladása közben.

A hegyvidék esői és havazásai segítenek megmagyarázni egy olyan tájat, amelyet sokan nem társítanak Szicíliához. A víz táplálja a völgyek felé tartó vízfolyásokat, és fenntartja a gerinc hűvösebb élőhelyeit. Nem érkezik azonban mindenhová ugyanúgy: a napnak kitett lejtő hamarabb kiszárad, mint egy árnyékos, míg egy medence tovább tartja a nedvességet, mint egy széljárta gerinc. Az erdők is módosítják azt, ami a talajon történik, mert a lombkoronák óvják a talajt, a lehullott levelek pedig avart képeznek. E kis ellentétek megfigyelése lehetővé teszi annak megértését, miért ad otthont a park ugyanazon a területen oly különböző igényű növényeknek és állatoknak.

Erdei állatok és madarak

A fauna megerősíti az élőhelyek változatosságát. Az erdők lakói között van sül, nyuszt és vadmacska, olyan állatok, amelyeket egy átlagos túra során nehezen lehet megfigyelni. Jelenlétük azonban segít elképzelni egy azonnal láthatónál nagyobb élethálózatot. A megfelelő helyeken hüllők és kétéltűek élnek, köztük teknősök, békák és a megfelelő élőhelyeken előforduló korongnyelvű béka. Az, hogy ugyanazon a területen erdők, nyílt terek és víz van, kedvez a különböző igényű fajoknak. Ez ok arra, hogy ne a megfigyelések számában mérjük egy látogatás értékét: a lábnyomok, a hangok, a barlangok és a táplálkozás nyomai sokat mesélhetnek anélkül, hogy zavarnánk az állatokat.

A madarak is módot kínálnak a park felfedezésére. A park figyelemre méltó fajgazdagságnak ad otthont, amely az erdők, legelők és vizes élőhelyek kombinációjából fakad. Egy ragadozó madár, amely egy tisztás felett köröz, egy kis énekesmadár az ágak között és a vízhez kötődő madarak ugyanazon rendszer különböző tereit foglalják el. Megfigyelésük türelmet és távolságot igényel. A távcső, ha kéznél van, lehetővé teszi a mozgások követését anélkül, hogy üldöznénk az állatokat. Aki nem ismeri a fajok nevét, az is megfigyelheti a viselkedést, a méreteket és az élőhelyet: ezek már hasznos információk annak megértéséhez, miért látogatják azt a helyet.

Emberek és évszakok a parkban

Az emberi dimenzió teszi teljessé a történetet. A park sok község területét foglalja magában, a hegy pedig régóta összefonódik a környező falvak tevékenységeivel. Az utak, a szántók és a tisztások emlékeztetnek arra, hogy a ma védett táj egykor lakott, bejárt és használt volt. Az ösvények figyelmes bejárása azt jelenti, hogy tiszteljük ezt a történelmet, az erdőben élő szervezetek mellett. Az egyes bejáratok közötti távolságok jelentősek lehetnek; ha egy adott szektorra szervezzük a látogatást, az segít valóban megismerni annak jellegzetességeit. Szentelhetünk egy napot az alacsonyabb magasságoknak, egy másikat a tölgyeseknek, egy harmadikat a hegynek, hagyva, hogy a különbségek építsék az utazás fonalát.

Az évszakok még olvashatóbbá teszik a park szerkezetét. Tavasszal a tisztások és az aljnövényzet megelevenednek, ősszel pedig a tölgyesek és bükkösök olyan színeket mutatnak, amelyeket az örökzöld macchia nem vesz fel. A tél esőt és havat hozhat a magasabb régiókban, éppen azokat a csapadékokat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy e hegyvonulatok különbözzenek a sziget szárazabb területeitől. A Nebrodi megértéséhez érdemes különböző évszakokban visszatérni, vagy több napot szentelni a különböző szektoroknak. A macchia, a tölgyesek és a bükkösök nem három független színhely: folyamatos egymásutánt alkotnak, amelyben az állatok is különböző erőforrásokat és menedékeket találnak. Ez a kapcsolat, amely a hegyen felfelé haladva válik láthatóvá, adja egy ilyen kiterjedt park egységét.

Fotó: Vincenzo Miconi · CC BY-SA 4.0 · Wikimedia Commons