Sicanok, szikulok és elimosziak

Mielőtt a görög városok monumentális templomokkal és színházakkal ajándékozták volna meg a szigetet, Szicíliát saját történelemmel, területekkel és szokásokkal rendelkező közösségek lakták. A szikanok, szikulok és elimosziak neve gyakran felbukkan, amikor erről a korszakról esik szó. Könnyű három éles címkévé alakítani őket, mintha mindegyik csoport mozdulatlan területet foglalt volna el, és a csoporton belül azonos jellemzőkkel bírt volna. A tárgyi emlékek és az ókori források mozgalmasabb képet sugallnak: falvakat, nekropoliszokat, tárgyakat, a Földközi-tenger partjai közötti kapcsolatokat és az ókori szerzők által hagyományozott szokásokat. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk ezekhez a népekhez, össze kell illesztenünk mindazt, amit a föld megőrzött, és mindazt, amit az ókor írói elképzeltek vagy tudtak.

Thuküdidész azon ókori források egyike, amelyek a sziget népeinek eredetéről szóló elbeszéléseket hagyományozták. A történetíró által közvetített hagyomány szerint a szikanok az Ibériai-félszigetről érkeztek, az elimosziak a háború után menekült trójaiakhoz kötődtek, a szikulok pedig itáliai eredetűek voltak. Ezeknek a genealógiáknak kulturális és politikai értékük volt azok számára, akik elmesélték őket. Ma óvatosabb ezeket annak a módnak a tanúiként kezelni, ahogyan az ókoriak a sziget népeinek sokféleségét magyarázták. Önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy pontosan rekonstruáljuk a sok évszázaddal korábban végbement mozgásokat. Jelentőségük megmarad: már a görög világban felismerték, hogy Szicíliának nem egyetlen gyökere van.

A régészeti nyomok lehetővé teszik, hogy túllépjünk az eredettörténeteken. A pantalicai nekropolisz és a múzeumokban őrzött bronztárgyak konkrét példákkal szolgálnak ezekről a közösségekről. A sziklába vájt sírok szervezett közösségekről és a halottak emlékére szánt helyekről mesélnek. Egy apró tárgy, például egy kis bronzszobrocska, mesélhet technikai képességekről, a forma iránti ízlésről és az eszmék áramlásáról. Nem jelzi automatikusan, hogy tulajdonosa melyik néphez tartozott: az anyagi kultúrák változnak, utánozzák egymást és vándorolnak. Éppen ezért a múzeumokat és a régészeti lelőhelyeket együtt kell olvasni. Gyakran az a kontextus, amelyben egy leletet megtaláltak, legalább olyan fontos, mint a szépsége.

Már a görög gyarmatosítás előtt is kialakultak nagyobb települések, fából és kőből épült házakkal, falvakkal és a kerámiatermelés átalakulásával. Ezek az információk segítenek elképzelni a bennszülött közösségek mindennapi életét: állandó helyen lakni, földet művelni, állatokat tenyészteni, edényeket és eszközöket készíteni, sírokat építeni. A kronológia széles, és nem szabad azt gondolni, hogy minden változás ugyanabban az időben ment végbe a sziget egészén. A partok, a magaslatok és a völgyek különböző feltételeket kínáltak. Egy közösség intenzív kapcsolatban állhatott egy kikötőhellyel; egy másik inkább a belső területtől függhetett. Az ókori Szicília a nevek előtt is környezetek mozaikja volt.

A vaskori emlékek között találjuk Monte Finocchitót, Noto környékén. E hely említése azért hasznos, mert a figyelmet a leghíresebb központoktól olyan helyek felé fordítja, ahol a görögök érkezését megelőző és azzal párhuzamos szakaszok olvashatók. A nekropoliszok, a lakóépületek és a tárgyak konkrét kérdések feltevését teszik lehetővé: hogyan szerveződtek a terek? Milyen tevékenységek tartották fenn a közösséget? Milyen anyagokat használtak? A válaszok nem mindig teljesek. A régészek munkája töredékek, összehasonlítások és új értelmezések mentén halad. Ez a bizonytalanság nem csökkenti a leletek értékét: megtanít különbséget tenni aközött, amit tudunk, és aközött, amit rekonstruálunk.

A föníciaiak is részét képezik e korszak történetének. Motüé, Szolusz és Panormosz a nyugati Földközi-tengeren átvezető útvonalakhoz kapcsolódó kereskedelmi állomások voltak. Jelenlétük emlékeztet arra, hogy a sziget már azelőtt vonzotta az útvonalak és a csere iránt érdeklődő hajósokat, mielőtt a görög gyarmatok elfoglalták volna az elbeszélés oly nagy részét. A szikanok, szikulok és elimosziak számára a kereskedőkkel és az új településekkel való érintkezés nem feltétlenül volt mindenhol ugyanolyan. A kapcsolatok járhattak tárgyak és technikák cseréjével, de a földekért és a kikötőhelyekért folytatott versengéssel is. „Korábbi” népekről beszélni nem jelenti azt, hogy elszigeteltnek vagy az időben mozdulatlannak képzeljük őket egészen addig, amíg valaki más meg nem érkezik.

A görög gyarmatosítás láthatóbbá tette az írott forrásokban a partvidéki városok és a belső területek közösségei közötti kapcsolatokat. Az új poliszok művelhető földeket, átjáró útvonalakat és szövetségeseket kerestek; a már jelen lévő lakosoknak saját érdekeik fűződtek ugyanezekhez az erőforrásokhoz. Innen származhattak megállapodások, cserék vagy háborúk, a helytől és a korszaktól függően. Ducetiusnak, a szikulok vezérének története, aki jóval az első görög alapítások után élt, nyilvánvalóvá teszi, hogy a bennszülött közösségek megőrizték politikai és katonai kezdeményezőképességüket. Nem szabad azonban lázadását bizonyítékként használni arra, hogy minden szikul vagy minden évszázad helyzete azonos lett volna: a kapcsolatok változtak, és nem voltak egyformák a sziget minden részén. Éppen ez a sokféleség akadályozza meg, hogy a szikanok, szikulok és elimosziak eltűnjenek az elbeszélésből, amint megérkeznek a görögök.

A szigetet látogatók számára ez a történelem megváltoztatja a helyek szemlélésének módját. Pantalica nem csupán sziklába vájt sírokból álló táj; egy régészeti múzeum nem csupán vázák és bronzok gyűjteménye. Ezek alkalmat kínálnak arra, hogy megkérdezzük, ki lakta Szicíliát a legtöbbet fotózott emlékek előtt, és hogyan élték meg a közösségek az érintkezés és átalakulás szakaszait. A szikanok, szikulok és elimosziak neve kiindulópont marad, nem végleges válasz. Örökségüket jobban megragadhatjuk, ha elfogadjuk a források összetettségét, a leleteket a maguk kontextusában szemléljük, és emlékezünk arra, hogy egy sziget identitása a kevésbé látható történetekben is formálódik.

Fotó: Zde · CC BY-SA 4.0 · Wikimedia Commons