A sziget görög gyarmatosítása

Szicília görög gyarmatosítása az i. e. VIII. században vette kezdetét, és megváltoztatta a partvidék menti települések eloszlását. A görögök a szigetre a kikötői, a megművelhető földek és a keleti Mediterráneumot Itáliával összekötő hajózási útvonalakban való részvétel lehetősége miatt tekintettek. Nem egyetlen város által szervezett, egységes partraszállás volt ez: különböző csoportok különböző helyeken és időpontokban alapítottak központokat. Minden új településnek vizet, szántóföldeket, közlekedési útvonalakat és kapcsolatokat kellett teremtenie a már ott élő népekkel. A „görög Szicília” kifejezés tehát hasznos összefoglalásként, feltéve, hogy nem törli el ezen alapítások sokféleségét és a szomszédos területeken kapott válaszokat.

Minden görög gyarmatvárosnak volt anyavárosa, expedícióvezetője és telepítési terve. A származási város politikai, vallási és kulturális viszonyítási pontot nyújtott; az új közösségnek azonban egy konkrét területhez kellett alkalmazkodnia, annak kikötőivel, vízfolyásaival, magaslataival és a már ott élő népességeivel. A helyválasztásnak tartós következményei voltak. Egy hasznos kikötő elősegíthette a kereskedelmet, míg a termékeny föld a város növekedését támogatta. Az alapítás nem csupán szimbolikus aktus volt: magában foglalta a terek felosztását, lakóházak építését, a kultuszok megszervezését és a hátországgal való kapcsolatok meghatározását.

Thuküdidész hagyományozta ránk, hogy Naxosz volt a sziget első görög gyarmata, amelyet khalkiszi csoportok alapítottak. Ezt követte Megara Hüblaia, Szürakuszai, Gela és Katáné. Szürakuszait a korinthosziakhoz, Megara Hüblaiát a megaraiakhoz kötik. Néhány szicíliai város viszont maga is hozzájárult új központok születéséhez: Gela szerepet játszott Akragasz alapításában, Megara Hüblaia pedig Szelinuszéban. Ez a sorrend azt mutatja, hogyan nőtt a városok hálózata elágazások révén. Egy gyarmat nem maradt szükségszerűen függő előőrs: válhatott olyan központtá, amely további településeket indíthatott el, és versenyezhetett a régebbi városokkal.

A görög jelenlét ma is látható a város formáiban. Az agóra volt a görög város fő tere, közel a közélet épületeihez és a vallási helyszínekhez. A templomok és oszlopcsarnokok felismerhető arculatot adtak a közösségi tereknek. A színház, a nekropolisz és az erődítési rendszerek is egy olyan városi szerveződéshez tartoztak, amely a gyakorlati szükségleteket és a hatalom reprezentációját ötvözte. Egy régészeti helyszín meglátogatása azt jelenti, hogy megpróbáljuk olvasni ezeket az összefüggéseket, nem csupán lefényképezni egy magányos oszlopot. Egy templom például más jelentést nyer, ha az utakhoz, a falakhoz és a közösséget fenntartó mezőgazdasági területhez viszonyítva helyezzük el.

Az alapítások görög nyelvet, istenségeket, temetkezési rítusokat és művészeti hagyományokat honosítottak meg. Az i. e. VI. és V. század között Kelet-Szicíliában erősen elterjedt a görög nyelv és kultúra. Egy kultúra elterjedése azonban nem jelenti a korábbiak azonnali eltűnését. A szikánok, szikulók és elümoszok továbbra is éltek a szigeten, és kapcsolatba kerültek az új városokkal. Egyes érintkezések tárgyak és gyakorlatok körforgását segítették elő; mások súrlódásokat szültek. Egy part menti település történetét tehát a vidék és a belső közösségek történetével együtt kell olvasni. Csak így érthető meg, miért hozott a gyarmatok növekedése jólétet és ugyanakkor politikai feszültségeket is.

Szicília a föníciaiakat is vonzotta, akik olyan helyeken voltak jelen, mint Mozia, Szolusz és Panormosz. A föníciaiak fontos szerepet játszottak a szigetet a Mediterráneum más partjaival összekötő kereskedelmi kapcsolatokban. Több tengeri hálózat közelsége a Mediterráneum csomópontjává tette a szigetet, de lehetővé tette a hajózási útvonalakért és területekért folytatott versengést is. A következő évszázadokban a görög városok és Karthágó szembenállása döntő témává vált. Kiindulásként azonban a földrajz kínálja a legegyszerűbb kulcsot: aki a szicíliai kikötőket ellenőrizte, részt vehetett a tengeren átívelő kereskedelemben. A görög gyarmatosítás egy olyan környezetbe illeszkedett, amelyet már hajósok és kereskedők jártak be.

A városok terjeszkedését kézműves termékek előállítása és intenzív kulturális élet kísérte. A Caltanissetta, Agrigento és Lipari múzeumaiban őrzött görög vázák, valamint Megara Hüblaia ásatásai ennek a jelenlétnek a konkrét nyomait kínálják. Ezek a tárgyak azért hasznosak, mert hozzáadják a mindennapok léptékét a monumentumokéhoz. Egy váza arra emlékeztet, hogy ki készítette és hogyan használta egy közösség; egy feltárt helyszín lehetővé teszi a helyiségek elrendezésének megfigyelését, még akkor is, ha a szerkezetek csak részben maradtak fenn. A régészet összekapcsolja a művészeti formákat a hétköznapi cselekvésekkel, amelyek nélkülözhetetlenek annak megértéséhez, mit jelentett egy poliszban lakni.

Szürakuszai, Akragasz és Szelinusz hatalmas városokká váltak, és különösen jól ismert emlékeket hagytak hátra. Hírnevük arra késztethet, hogy a többi alapítást egyszerű mellékes állomásnak tekintsük. Érdemes azonban a teljes hálózatot követni, az első városoktól a későbbi alapításokig. Szicília régészeti tája választások, átalakulások és közösségek közötti kapcsolatok történetét meséli el. A görög gyarmatosítás nem csupán látványos templomok eredete volt: megváltoztatta a települések eloszlását, a politikát és a nyelvet, olyan korszakot nyitva, amely a következő évszázadokban is meghatározta a szigetet. Minden helyszín e közös történet más-más töredékét őrzi. A városok és a vidék összekapcsolása segít megérteni azt is, kik támogatták anyagilag a fejlődésüket. A fenséges építészet mögött szántóföldek, kézművesek, szállítás és a környező területtel való mindennapi kapcsolatok álltak.

Fotó: Jeanne Griffin · CC BY-SA 4.0 · Wikimedia Commons